Pénztörténet (Rákóczi pénzverése)

Magyar pénztörténet (részlet a Magyar Katolikus Lexikonból)

Európa középkori pénztörténetének első szakaszát (Nagy Károlytól [768-914] a 13. sz. végéig), amelyben →dénárt és annak felét, →obulust vertek, dénár-korszaknak nevezik. Az I. (Szt) István (uralkodott 1000-1038) koronázása után megindult magyar pénzverés is (közvetlen bajor mintára) e rendszerhez igazodott. Előlapja egy felhőből kinyúló lándzsát tartó kezet (Isten keze) ábrázol, LACEA REGIS fölirattal, hátlapja pedig egy magyar ötvösmunkával átalakított karoling templomot REGIA CIVITAS fölirattal¹. Átlagsúlya 1,24 g.

Föltételezhetően a pénzben fizetendő adó bevezetésével függ össze Szent István 0,8 g átlagsúlyú dénárának verése, amely mindkét oldalán keresztet ábrázol, STEPHANVS REX, ill. REGIA CIVITAS fölirattal. Szent István pénzei valószínűleg Esztergomban, esetleg Székesfehérvárt készültek. Igen jó minőségűek voltak, a nemzetközi pénzforgalomban is szerepük volt. A viking kereskedelemmel összefüggően gyakran fordulnak elő Észak-Európa (D-Skandinávia, Baltikum) leleteiben. Szent István a Magyarországon forgott bizánci pénzek hatására, azok →pénzlába szerint (4,5 g) aranypénzt is veretett.

A 11. században a magyar pénz alig változott. Minőségében jelentős módosulás nem történt, külső megjelenésében viszont Salamon (uralkodott 1063-1074) pénzei újat hoztak: megjelent a figurális ábrázolás. Előlapi fölirata a mindenkori uralkodóra utal, hátlapján pedig Pétertől (uralkodott 1038-1042, 1044-1046) kezdődően a 11. sz-ban: PANNONIA.

Könyves Kálmán (uralkodott 1095-1116) alatt kezdődött az a →pénzrontás, amely az évi →pénzújítás segítségével a 12. századi magyar pénz súlyát és finomságát erősen csökkentette. Az aprópénzkorszaknak nevezett 12. században a dénárokon a kibocsátó uralkodó nevét sem tüntették föl, éremképük többnyire geometrikus ábrák, keresztek, félholdak voltak. Egyedülálló a középkori pénzverésben a III. Béla (uralkodott 1172-1196) kori bizánci és arab mintára készült rövid életű rézpénzverés.

A 12/13. sz. fordulójának erőteljes gazdasági föllendülése a dénár válságával járt együtt. A nyugat felé fordult külkereskedelem útján a jó minőségű karintiai →friesachi dénárok áramlottak az országba. Hatásukra a magyar dénár is súlyosabb lett, de a friesachi minőségét nem érte el. Magyarországi forgalmuk a tatárdúlásig (1241-42) tartott. A dénár válságán IV. Béla (uralkodott 1235-1270) a szlavón →báni pénzek verésével próbált segíteni. Ezek előnye jó minőségük mellett az volt, hogy nem estek évi beváltási kötelezettség alá. A válságot azonban nem oldotta meg, még a belforgalom számára is szükség volt más értékálló pénzre, így áramlottak az országba a →bécsi dénárok, ami a velük együtt előforduló passaui és regensburgi dénárokkal külkereskedelmünk új irányát (a dunai út használatát) is mutatja. Magyarországi forgalmuk a 14. sz. közepéig tartott, legnagyobb azonban a 13/14. sz. fordulóján volt.

A pénzügyi válságot Károly Róbert (uralkodott 1308-1342) korszakváltó jelentőségű gazdasági, pénzügyi reformja számolta föl. Politikai megszilárdítás után 1232 körül fogott hozzá a gazdasági reformok keretében a pénzügyek korszerűsítéséhez. Először ő is a dénár értékállósításával próbálkozott, ez azonban csak időleges eredménnyel járt. Európára kiterjedő gazdasági hatalmat adott viszont az 1325 körül megindított aranypénzverés. Aranyat eddig Bizáncon kívül Európában 1252-től Firenze vert, majd néhány itáliai város, végül a francia és az angol uralkodók. 1325 körül kb. egy időben a magyar és a cseh király. Ezt követően egész Európában általánossá vált az aranypénzverés. Ám Magyarországnak gazdasági hatalmat adott rendkívüli aranygazdagsága. A 14. században a magyar aranybányászat és aranymosás évi 1000 kg aranyat állított elő, szemben Csehország évi 100 kg-jával és Európa összes többi országának további 100 kg aranyával. Károly Róbert 1 budai márka (245,53779 g) 23 karát 9 gran (989,58 ezrelék) finomságú aranyból 69 db aranypénzt veretett, így annak súlya 3,55 g, színsúlya 3,52 g. Aranypénzünknek az első aranyverető város, Firenze adott mintát és nevet. Előlapján firenzei liliom, hátlapján Keresztelő Szent János van, s itáliai nevéből (florenus, fiorino d'oro) lett a magyar forint, azaz →aranyforint. Képe azonban már I. (Nagy) Lajos (uralkodott 1342-1382) alatt megváltozott; a firenzei liliomot a magyar Anjou-címer, Keresztelő Szent Jánost I. (Nagy) Lajos lovagi ideálja, Szent László király váltotta föl, s évszázadokra éremképe lett a magyar aranyaknak. Károly Róbertnek nemcsak aranypénze volt új pénznem a pénz verésében, hanem a százasforduló óta Magyarország beszivárgott →cseh garasok hatására magyar →garasokat is veretett. 1 budai márka 937 ezrelékes finomságú ezüstből először 62, majd 72 db garas készült. Ennek útja azonban egyenetlenebb volt, I. (Nagy) Lajos alatt leálltak verésével, és csak Mátyás király 1467-es reformja hívta újra életre. Az aranyforint 100 dénárral volt egyenlő, 1 garas 8 dénárt ért.

A megnövekedett pénzveréshez új verdéket állítottak föl, s Károly Róbert 10 kamarára osztotta Magyarországot, új verdékkel, az addigi egyetlen esztergom-budai kamarának 2 verdéjével szemben.

Károly Róbert pénzreformja I. (Nagy) Lajos változtatásaival több mint egy évszázadra meghatározta a magyar pénzverést. Aranyat minden uralkodó változatlan minőségben és éremképpel (címere, köriratban nevével, ill. Szent László) veretett, az évi beváltás alá eső apró ezüstpénzek (dénár, obulus, Zsigmond [uralkodott 1387-1437] alatt parvus [fillér], quarting) azonban romló minőségben készültek.

Újabb jelentős változást I. (Hunyadi) Mátyás 1467-es reformja hozott, akinek sikerült a dénárt értékállósítani, az újraváltási illeték elmaradásával károsult kincstárt újabb adóval kárpótolva. Ugyancsak megszilárdította az aranyforint 1:100 viszonyát a dénárhoz. Pénzeinkre e reform következményeként került a Madonna (→máriás). Az 1 aranyforint = 100 dénár értékarány azzal a következménnyel járt, hogy 100 dénárnyi összeget mindenkor Ft-nak neveztek. Később, az ezüstpénzek romlásakor a már →dukátnak nevezett arany értéke 5-600 dénárt is elért, ám a Forintra, mint →számítási pénzre akkor is 100 dénárt számoltak.

Mátyás után 1526 következményei, I. Ferdinánd és az erdélyi fejedelemség kialakulása teremtett új politikatörténeti és, részben ennek következményeként, új pénztörténeti fejezetet. A 15/16. sz. fordulóján új értékpénz jelent meg, a →tallér, ami főként az ezüstben gazdag országok számára volt előnyös. Elsőként 1487-ben verette Zsigmond tiroli főherceg, s a 16. században egész Európában elterjedt. Kezdetben guldinernek nevezték; tallér nevét Joachimstalról kapta. Magyarországon II. Ulászló veretett először 1499-ben guldinert, első típusa egyben az első évszámmal jelzett magyar pénz. II. Ulászló guldinerei, amit aranyban is kivertek, valószínűleg királyi ajándékok lehettek, nem voltak forgalmi pénzek. A forgalom számára 1553-ban veretett tallért I. Ferdinánd, bár 1552-es évjárat is készült néhány példányban. I. Ferdinánd tallérja 14 latos (875 ezrelék) ezüstből készült, 1 budai márkából 17/22 db tallért vertek, így annak súlya 28,55 g, ami 24,98 g színezüstöt tartalmazott.

A 16-17. századi magyar pénzverés (mind a királyi, mind az erdélyi) egységesnek és állandó értékűnek tekinthető, kisebb pénzlábmódosításokkal. Aranypénz a dukát volt, ennek azonban tallérbélyeggel többszörösét is kiverték; a tallér verőtövével 10 dukátost, a féltalléréval 5 dukátost. 10 dukátosnál nagyobbak csak különleges veretek voltak, a magyar pénzverésben Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek (uralkodott 1661-1690) volt 25, 50 és 100 dukát súlyú pénze. A tallért is kiverték többszörösben (Magyarországon legnagyobb az ötszörös volt) és hányadosban (fél és negyed) is. Az aprópénzverés nehezebben áttekinthető. A királyi Magyarországon ugyan I. Lipótig (uralkodott 1657-1705) csak garast, dénárt és obulust vertek. Lipót azonban, részben a birodalom pénzverésének egységesítésére, részben a pénzforgalmi igények kielégítésére Magyarországon is bevezette a →krajcár-rendszert a dénár és obulus megtartásával. 15, 6, 3, rövid ideig 2 és 1 krajcárost veretett; a 3 krajcárost egyenlővé téve a garassal. Az országba áramló lengyel pénzek hatására →polturát (poltura = ½ garas = 1 ½ krajcár), az osztrák 2 pfenniges, azaz a zweier mintájára →duariust (duarius = ½ krajcár = 1 dénár) veretett. 1526 után teljesen át kellett rendezni gazdasági rendszerünket, külkereskedelmünket. Így a korábbinál is jelentősebb lett Lengyelország, mint külkereskedelmi cél. Hatására (és aprópénz-hiányunk következtében) lengyel aprópénzek (félgaras, garas, III-as garas, más néven dutka, poltura) áramlottak a Kárpát-medencébe. Nyugat felől a Habsburg birodalom más tartományaiból jött tallér (főleg a tiroli), →pfennig, →heller és krajcár.

Az erdélyi pénzverésre a lengyel pénzek jelenléte nagyobb hatással volt. Itt az aranypénz- és tallérverés játszott meghatározó szerepet, az aprópénz verése viszont részben a hagyományokon (dénár, garas), részben lengyel befolyáson (VI-os, III-as garas, poltura) alapult.

A 17. sz. végén a Temes-vidéket kivéve fölszámolták Magyarország török megszállását, Erdély formai különállását azonban a császár megtartotta, noha a Habsburgok Erdélyt is a magyar korona jogán birtokolták. A két országrész pénzverése azonos pénzláb alapján folyt, éremképeik viszont kissé eltértek egymástól, amennyiben a kolozsvári, szebeni vereteken erdélyi címer van Mária Terézia koráig.

A II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette szabadságharcnak természetesen önálló pénzverése volt. A szabadságharc kezdetén aranyból dukátot, ezüstből féltallért (ezüstforint) és polturát veretett a fejedelem. A nemesfém azonban fegyvervásárlásra kellett, ezért a belső pénzforgalom számára 20, 10, 1 és rövid időre 4 polturásokat bocsátottak ki rézből. A 20 és 10 polturások fölirata volt a PRO LIBERTATE ('a szabadságért'), s erről nevezte el a nép →libertásoknak. Rákóczi a kor szokásával ellentétben pénzeire nem tétette rá arcképét, pénzei a magyar címert és a Madonnát ábrázolták. A rézpénzek egyrészt inflálódtak, másrészt hamisították is, 1707-ben ezért 60%-kal leértékelték őket. A forgalomképes 20 és 10 polturásokat egy kis Madonna-képpel, mint ellenjeggyel látták el. 1711 után ezek csupán a szabadságharc emlékei és ereklyéi maradtak.

Alapvető pénzügyi változást Mária Terézia uralkodása (1740-80) hozott. 1753-ban Ausztria és Bajorország egyezséget (konvenció) kötött, hogy azonos pénzláb alapján készítik pénzeiket. Ez a pénzláb az 1811-16-os időszakot kivéve 1856-ig volt érvényben. E szerint 13 lat 6 gran (833 ezrelék) finomságú bécsi márkából (233,856 g) 10 tallért vertek 20 Ft értékben. 1 tallér 120 krajcár, a féltallér tehát 60 krajcár értékben 1 Ft-tal volt azonos. 1760-ban vezették be a rendszeres rézpénzverést; ettől kezdve a polturát, dénárt, krajcárt, fél és negyed krajcárt verték rézből. Mária Terézia után polturát és dénárt többé nem vertek, de a kisebb krajcárértékek rézből verése állandósult. Mária Terézia uralkodásához fűződik a →papírpénz megjelenése is. 1759-től kell számítani a bécsi bank által kibocsátott jegyeket (Banco Zettel), amelyek még Mária Terézia uralkodása alatt több kibocsátást értek meg. A papírpénz szerves része lett a pénzforgalomnak, bár a napóleoni háborúk hitelüket megingatták. Az értékálló nemesfémpénz iránti igényt jelzi, hogy 1810-ben 100 ezüstforintért 1240 bankóforintot adtak. 1811. III. 15-én a bankókat 5:1 arányban leértékelték és új, fedezet nélküli jegyeket (Einlösungschein) adtak ki. Az 1813-ban újból megindult háborúhoz szükséges pénz ismét újabb jegyeket (Anticipationschein) hozott létre, amelyek alapja a földadóból származó bevétel. Ám 1816-ban ismét devalvációra került sor: 5 papírforintért 2 ezüstforintot adtak. A beváltáskor az összeg 2/7-ét fizették ezüstben, 5/7-ét pedig 1% kamatozású államkötvényben. Az 1816-os év más téren is jelentős volt a banktörténelemben: létrejött a Szabadalmazott Osztrák Nemzeti Bank, és a továbbiakban ez bocsátott ki papírpénzt.

Az 1848-as szabadságharc pénztörténetünkben is forradalmat jelent. A nemesfémpénzek pénzlába maradt, azonban forradalmian újat jelentett a magyar nyelvű felirat első feltűnése. A hadsereg megteremtésére a kormány kölcsönt vett fel a Pesti Kereskedelmi Banktól, s ez fedezettel bankjegyeket bocsátott ki. A növekvő hadikiadások később fedezet nélküli kincstárjegyek kibocsátását követelték. A szabadságharc bukása után az összes papírpénzek (a fedezettek is) értéküket veszítették, s a beszolgáltatottakat nyilvánosan elégették. A forradalmat követő fémpénzekre visszakerült a latin illetve német nyelvű felirat.

1857-ben ismét jelentősebben módosították a pénzlábat, amelynek hátterében a Habsburg birodalomnak a német vámunióhoz (Zollverein) történő csatlakozása állt. A közös pénzláb értelmében az 500 g-os vámfontból 30 tallért vertek, s ezt a pénzen is föltüntették: XXX EIN PFUND FEIN, azaz 1 font színezüstből 30 tallért vertek. A „vereins”-rendszerben készült aranypénzek a kereskedelmi pénz szerepét játszották. Ez a pénzláb 1867-ig volt érvényben, Ausztria ekkor kilépett a német vámunióból. 1870-től a nemzetközi kereskedelem. céljára a Latin Unió (Fro., Olo., Belgium stb.) pénzlába alapján készültek aranypénzek: 20 frank = 8 Ft és 10 frank = 4 Ft értékű pénzek. A papírpénzeket az 1878: alakult Osztrák-M. Bank bocsátotta ki; a jegyek egyik oldala m., másik oldala ném. nyelvű volt. 1892: az Osztrák-M. Monarchia az ezüstvalutáról az aranyvalutára tért át, az új pénz neve →korona lett; 1 kg 900 ezrelékes aranyból 147,6 db 20 Koronást veretett. Ezüstből 1, 1900 után még 5, majd 2 Koronás is készült. Az aprópénzek (1 K = 100 fillér) nikkelből és rézből voltak. A pénzforgalomban természetesen az Osztrák-Magyar Bank jegyei játszottak nagy szerepet, ezeket azonban bármikor aranyra lehetett váltani.

A Korona valutának az I. világháború vetett véget. A nemesfém már a háború elején eltűnt, a végén a pénzforgalmat papírpénzekkel bonyolították le, s ezekből a háború után az elértéktelenedés miatt egyre magasabb címletek jelentek meg. Jellegzetes tünet volt a háború végén az aprópénz-hiány, amelyen városok, üzemek, magáncégek →szükségpénz-kibocsátással segítettek.

Az Osztrák-Magyar Monarchia fölbomlásával létrejött utódállamok mindegyikének területén forgalomban voltak az Osztrák-Magyar Bank jegyei. Ezeket mindegyik áll. fölülbélyegzéssel érvényesítette saját területén, amíg meg nem jelentették saját pénzüket. Magyarországon a stabilizációt az 1924-ben alapított Magyar Nemzeti Bank hajtotta végre. Új valutát jelentetett meg, a →pengőt. Aranyalapú volt, de aranypénzt (a tervek ellenére) nem bocsátottak ki. A fémpénzek ezüstből (2 és 1, valamint 5 pengős emlékpénzek) és nem nemesfémből (fillér értékek) készültek. A magasabb értékeket bankjegyek képviselték. A pengő elértéktelenítése 1945-től soha nem látott iramban fokozódott. Ehhez hozzájárultak a megszálló Vörös Hadsereg által kibocsátott fedezet nélküli jegyek is, amelyeknek elfogadását kötelezővé tették. Az értékromlás (és egyben a világ) legmagasabb címlete az 1946. VI. 3-i keltezésű egymilliárd B (billió) pengő, amely már nem került forgalomba. 1946. VIII. 1-én jelent meg az 1991-ben is forgalomban lévő pénz, a →forint.” (Gedai István)

Irodalom: Hóman 1916. - Hóman 1921. - Acta Arch. Hung. 1969:105. (Gedai István: Fremde Münzen im Karpatenbecken aus den 11-13. Jahrhunderten) - Pohl 1974. - Huszár 1975. - Huszár 1979. - Pohl, Artur: Münzzeichen und Meisterzeichen auf ung. Münzen des Mittelalters 1300-1540. Graz-Bp., 1982. - Rádóczy Gyula: A legújabbkori m. pénzek (1892-1981). Bp., 1984. - Gedai 1986. - Huszár Lajos: Az erdélyi fejedség pénzverése. Bp., 1995.