Regnum Mariánum

A Regnum Marianum Magyarország régi katolikus elnevezése. Jelentése: Mária Országa (Királysága). A név abból a hagyományból ered, mely szerint az örökös nélkül maradt Szent István király halála előtt a Szent Koronát és az országot Szűz Máriának ajánlotta fel.

„Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról, s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó Istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.« ”

Szent István legendája Hartvik püspöktől

A Mária (mint védőszent) iránti vallásos tisztelet mindig jelentős volt Magyarországon, és minden bizonnyal kereszténység előtti hagyományokban gyökerezik. Ez a „pogány” hagyomány lehet a forrása Mária Magyarországon használt különleges elnevezésének, a Boldogasszonynak. Kölcsey Ferenc műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk egyházi ének volt. Az Üdvözlégy, Mária imádság magyar változatában az Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja szöveg szerepel az eredeti Szent Mária, Isten anyja helyett. A Regnum Marianum Magyarország és a katolicizmus szoros és misztikus kapcsolatára is utal.

A különböző nemzetek Mária-tiszteletében számos azonosság vagy hasonlóság található. Mária népet és országot védő szerepe (patronátus eszme) is a legkülönbözőbb nemzetekkel kapcsolódott össze¹, de ez a fajta Mária-kultusz legkarakteresebben, leghangsúlyosabban és legelőször a magyarság történelmében jelent meg. Mária megkoronázása

A „Magyarország mint Mária országa” képzet és kultusz (bár egyesek történelmi toposznak tartják²) – a magyarság szubsztanciájának legfontosabb alkotóeleme, amely a gens hungaricát Gens hungarica eddig minden nehézségen átsegítette. Ennek az ethosznak a manifesztuma II. Rákóczi Ferenc nagybányai aranyforintja, amelynek Madonnát ábrázoló oldalán ez a felirat olvasható: „Magyarország királynéja, patrónája”, avagy „Mennyei Királynő, Magyarország Patrónája” (Regina Patrona Hungariae). II. Rákóczi Ferenc szakrális pénze, „Magyarország új aranypénze” (Moneta nova aurea regni Hungariae) a legmeghatóbb „sűrítménye” a magyarság történelmének, a magyar nemzeteszménynek, a keresztény világnézet alapvetésének. A legnemesebb anyagból készült legesszenciálisabb jelkép. Jeles anyag, jeles kép.

A szentkoronatanról

„A magyar történeti alkotmány azoknak az alkotmányos garanciáknak a rendszere 1848-ig, amelyek az intézmények működését és a szabadságok érvényesülését biztosították a törvények és a szokásjogok jelentette tradicionális jogrendben. A biztonságot és az alkotmányosságot a folyamatosság jelentette. A 19. század második felében a modern magyar állam, amely az 1849-es szabadságharc leveréséig fennálló állammal jelentette ki a folytonosságot, a régi alkotmányos formákat, azokat kiegészítve, új tartalommal töltötte meg. Az új alkotmányos struktúra jogi és politikai legitimációját jelentő alapvető törvények és szokásjogok egységes rendszerét – Deák Ferencre hivatkozva – elnevezte ‘Szent Korona-tannak’, mely a Szent Korona-eszmeiségének alkotmányos kifejezése. Az alkotmányos garanciák igényét, esetenként korai megjelenését – ebben is fenntartva a nemesi alkotmányosság szemléletét, amely jogait és egyes intézményeit Werbőczyn keresztül az 1222-es Aranybulláig, sőt a honfoglalás hagyományáig vezette vissza – a folyamatosság hangsúlyozásával, a középkori magyar államban találta meg. Nézetük, és majd a jogtörténeti iskola szerint a Szent Korona-tanhoz kötött intézmények tartalmilag az évszázadok során változhattak, de a történeti magyar állam közösség- és államszervező szempontjai – vagyis a később Szent Korona-tannak nevezett alapelvek – a kezdetektől állandóak voltak, és az alkotmánytörténetben nyomon követhetők. Az évszázadok folytonos történéseire épülő történeti alkotmány jellegzetessége az az alap, amelyre építve Deák Ferenc a magyar alkotmány jogfolytonosságról szóló megállapításait kidolgozta. A Szent Korona, illetve a hozzá kapcsolódó alkotmány, alkotmányosság, szabadságok, öntudat meghatározó részeivé váltak a középkor századaitól.”

Tóth Zoltán József: Az Eckhardt-vita időszerűsége

A Szent Korona misztériuma

A Szent Korona és az országlakosok összetartozásának különös misztériuma, sajátosan volt be építve a magyar királykoronázási szertartásba. Az egy lélek, egy szív, egy hang teremtő ereje indította el az új király országlását. Ez a szertartási elem a magyar királykoronázási hagyományon kívül, még a mainzi ordóban található meg, ám mivel Szent Koronával és az általa megvalósuló különleges jogi berendelkezéssel csak a mi országunk rendelkezett, az átvétel iránya nyilvánvaló. Nem lehet azzal, a Györffy György³ és más kutatók⁴ által is képviselt állásponttal egyetérteni, mely a német-római szertartásrend követését tételezi fel a magyar királykoronázási ordó kialakulásakor. Az ’acclamatio’⁵, azaz ’közfelkiáltás’ intézményének a német hagyományban semmi értelme, hiszen az alattvalók nem egy angyali korona tagjai. A magyar ország lakosok viszont a Szent Korona tagjai (membrum Sacrae Regni Coronae)⁶ voltak és az uralkodóval (caput Sacrae Regni Coronae)⁷, együtt alkották a Szent Korona egész testét (totum corpus Sacrae Regni Coronae)⁸. Ebben az esetben van csak értelme a ’közfelkiáltás’ kérdésének: „Vajon akarjátok Királlyá koronázni az itt jelenlévő vitézt?” Ekkor egy hanggal, egy lélekkel, egy szívvel kiáltották őseink: „Akarjuk! Akarjuk! Akarjuk!” Ez volt az a pillanat, amikor az angyal megérkezett. Angyali üdvözlet volt ez, teremtő Ige, mely életre keltette a Szent Korona teljes testét. Egy szív, egy lélek, egy Ige. Amikor az ország lakosok szíve egyszerre dobbant, egy szívvé lettek, akkor szállt alá az angyali korona! (36. oldal)

Az angyali Szent Korona tehát valóban közöttük lakozék és nem „csak” szent tárgy volt, ahogyan ma gondolunk rá. Nemcsak élő minőséggel bírt, hanem kijelölt egy különleges, szakrális területet is. A „corona” szó ugyanis gyakran szerepel okleveleinkben „határ” értelemmel. A Szent Korona tehát valójában a ’szent határ’ megjelölést is magába foglalta⁹. Ez a ’szent terület’ nagyjából a Kárpát-medencével volt azonos. A fentiek következtében a magyar királyság területén minden birtok gyökere a Szent Koronából eredt (radix omnium possesionum)¹⁰. Aki az apostoli királyság földjéből részt kapott, a Szent Koronából bírt egy darabot. Ez égi jogot és kötelességet jelentett, hiszen Isten jelenlétéből őriztek őseink valamit. Ezért a magyar nemes nem is volt igazi tulajdonosa földjének, hanem csak birtokosa. A Teremtés nem az emberé, az Úr végtelen, örök jelenléte nem tulajdonolható. Ez az ősi törvény a Szent Korona birodalmának alapigazsága volt. Így lett az apostoli királyság a menyország földi vetülete. (37. oldal)

részlet Varga Tibor A Szent Korona engesztelése 1440-1464 című könyvéből

Gens hungarica

Királyválasztásunk hagyománya a Megváltó és a Szent Korona törvényéből eredt és általuk szentesült. Ezért Isten országának földi megvalósulása volt a középkori magyar királyság. Egyedüli evangéliumra épült ország, mely tükröződött jogi berendezkedésében is. Törvényeinek rendszere és szokásjogunk öröksége, a világ nyolcadik csodája volt. A Szent Korona pedig az erények összességét is megtestesítette. Így a Szent Korona országához való tartozás egy erkölcsi minőséget is jelentett. Laskai Ozsvát a XV. században a magyarságot, mint népet, ’gens’ szóval jelölte meg, míg a nyelvre és szokásokra különböző országlakó népeket ’nationes’-ként emlegeti. A ’natio’ kifejezés a ’natus’-szal függ össze, miként a nemzet a nemzéssel, és vérségi származást jelent¹¹. A birodalmakon belül élhetett több ’natio’ is, de a római hagyományon alapuló fogalmak szerint, a birodalmi nemzet fogalmának a ’populus’ megjelölés felelt meg. A birodalmon kívül külön államiságban élő népeket ’gens’-nek nevezték. A kereszténység átvette a fenti szóhasználatokat. Így a keresztények közösségét ’populus’ alakkal jelölték, a ’natio’ főnév pedig az egyes népek megnevezésére szolgált. A pogányok közösségét pedig a ’gens, gentes’ kifejezéssel határozták meg. Ezért különösen érdekes, hogy XV-XVI. századi magyarság, a fenti keresztény gyakorlat ellenére, sok esetben ’gens’-nek is nevezi magát. Ilyenkor a magyar nemzet ’gens hugarica’ volt, míg a külföldi nemzeteket a ’natio’ szóval írták körül. Ha azonban az etnikai értelembe vett magyarságról beszéltek, azt már forrásaink ’natio’-nak mondták¹². Ez azt jelenti, hogy kettős értelemben beszéltek magyarságról, testi és szellemi, lelki értelemben. A Szent Korona országában magyarnak lenni nem anyag függő volt, hanem égi eredetű szabályozottságot jelentett. A magyarság fogalma vallási, erkölcsi és becsületbeli kérdés volt. Így válhattak testi születésben különböző ’natio’-k kiváló magyarrá. A magyar létezés átnövekedett az öröklétbe, nemesebbé vált, ahogyan a ’gens hungarica’ tagja is csak az lehetett, aki nemességet szerzett¹³.

Nemességet kezdetben pedig csak ’laurea virtutis’, azaz ’az erény jutalma’-ként lehetett szerezni¹⁴. Az Isten törvényeihez való igazodás, döntötte el azt, hogy ki lehet a nemzet tagja, illetve a nemzet az erényeken keresztül csatlakozott a Teremtés örök rendjébe. Az üdvözülés útja mindenki előtt nyitva állott. A Szent Korona királyságánál, Isten országának földi vetületénél befogadóbb hazát az emberiség nem hozott létre. Ezért nevezte Aenae Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa, 1445-ben a magyar királyságot Archiregnumnak¹⁵, azaz főkirályságnak, őskirályságnak, minta királyságnak¹⁶. Ez az ősi királyság hitből épült, a menny földi visszatükröződéseként. Alattvalói előtt mindig ott lebegett az égi cél: a létet átemelve az öröklétbe, a ’gens hungarica’ tagjává válni. A Szent Korona országának lakosa így lett Szent Koronához méltó alattvaló. Ugyanis ebben a királyságban igazán nemessé csak Isten ügyének alázatos követése tett. Ahogyan Szent István intelmeiben is szerepel: „…minden ember azonos állapotban születik (omnes homines unius sunt), és semmi sem emel fel, csakis az alázat (humilitas), semmi sem taszít le, csakis a gőg (superbia) és gyűlölség (invidia).”¹⁷ (44-46. oldal)

részlet Varga Tibor A Szent Korona engesztelése 1440-1464 című könyvéből